Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Szabálysértésnek számít majd közterületen lakni vagy aludni az építési törvény új módosítása szerint. A Belügyminisztérium rendet szeretne tenni a köztereken a szabályozás szigorításával, amit az építési törvény módosításával érnének el.
Az építési törvény módosításával tiltaná ki a hajléktalanokat az utcákról a Belügyminisztérium. A tervezett szabályozás szerint pénzbírsággal járó szabálysértést követne el az, aki közterületen lakik, vagy alszik. A Belügyminisztérium eltökélt szándéka, hogy rendet teremt a közterületeken, mivel álláspontjuk szerint a szociálisan nehéz helyzetbe került embereken nem azzal lehet segíteni, hogy megengedik nekik ezeknek a helyeknek az elfoglalását - közölte a tárca sajtóosztálya.
A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy "jogos állampolgári elvárás, hogy például az aluljárók kulturált állapotúak, szabadon átjárhatóak legyenek”. A tárca szerint az önkormányzatok kötelességei közé tartozik a szociálisan hátrányos állapotban élő emberekről való gondoskodás, állami intézmények segítségével.